„1958-ban születtem Komádiban, a román határtól nem messze. Négy éves koromtól 18 éves koromig intézetben voltam. Hasznos volt, mert sokat tanultam, tapasztaltam, ami később segítségemre volt abban, hogy ki tudjak igazodni az emberi lélek poklaiban. Az általános iskolát Zircen, Balatonkenesén, Sopronban végeztem el. Meséket írok, és könyveket illusztrálok, mert azt gondolom, hogy a roma kultúrában talán isteni adományként létezik egy megsemmisíthetetlen tudat a természetesről, ami felettébb vonzóbbá és érdekesebbé tehet bennünket mások számára. Meséim attól cigány mesék, mert én is cigány vagyok. A mese a legszabadabb műfaj a földön, azért művelem, mert nekem a legfontosabb a világon a szabadság, az, hogy szabad legyek, az hogy senki ne fogjon engem vissza. Csak az a gond, hogy a felnőttek úgy olvassák a meséimet, hogy számon kérik rajtam a valóságot. Hát az én meséimben nagyon kevés a valóság. És nagyon sok cigány ember ezt követeli rajtam. Na de nem is gondolkodom bizonyára cigány ésszel, hiszen magyarok neveltek föl. Három éves koromtól Intézetben nőttem föl, de három éves koromig cigánytelepen nőttem föl, a Komádi cigánytelepen, és nagyanyám nevelt. Báró Roszkának hívták. Képeim maradtak azokból az időkből, de csak ilyen villanások, amit nagyon remélek, hogy nem utólag gondoltam bele, szóval igyekszem nagyon elválasztani az emlékeimtől a képzelgéseket, szóval nagyon remélem, hogy ezek igaz dolgok, amikre én emlékszem. Színes kendőkre emlékszem, téglákra rakott bádog edényekbe rotyogtak valami szörnyű dolgok: ennivaló volt. Vakolatlan házakra emlékszem, bűzre és szemétre és sírásra és verekedésekre emlékszem, nagyon féltem. Akkor emlékszem egy szobára, ami nagy volt, de hát én olyan pici voltam, hát lehet hogy az a szoba pici volt, hogy ott volt egy halomba szén, tojásszén bent a szoba közepén. A füst az mindig itt van az orromban, ha a gyerekkoromra gondolok, erre a nagyon-nagyon korai gyerekkoromra. Kiabálásokra, ami nagyon-nagyon rossz volt, akkor nagyobb gyerekekkel bádog teknőbe ültünk és ringtunk valamiféle folyón, akkor nem tudtam mi az, azt hittem, hogy a Berettyó vagy a Sebes-Körösnek valami része, szóval ilyen dolgokra emlékszem. Nem mesevilág volt az, tehát onnan én nem hozhattam semmit. Nem emlékszem békés tábortüzekre, meg ölelésre, meg ilyesmikre.”