„1951-ben születtem a Nógrád megyei Erdőtarcsán. Héttagú családból származom. Szüleim vályogvetéssel és rongykereskedéssel foglalkoztak. Az általános iskolát csak ketten jártuk ki, én és a húgom. A cigányközösség, a táj, a természet vett körül. Édesanyám elalvás előtt sokat mesélt. Nálunk az a szokás, hogy amíg el nem temetik a halottat, addig tart a virrasztás, a vigasztalás, és közben, aki régi történeteket ismer, az elmondja a többieknek. Talán azért vágyom vissza a gyermekkorba, mert az a környezet, amelyben most élünk, nem tetszik nekem. Ha végignézek az erdőn, nem a régi. Sem a növények, sem a vizek. Összetört a természet, miként az emberek is. Egykor azt sem tudták, hogyan segítsenek egymásnak. Ma már csak a pénz számít. 1963-tól 1976-ig a Budapesti Épületkerámiai Vállalatnál dolgoztam segédmunkásként, s a kézifestő műhelyben lehetőséget kaptam padlólapok tervezésére. Aztán a gödöllői Városgazdálkodási Vállalathoz kerültem, ahol takarítónőként dolgoztam. Iskolás koromtól festegetek. Remsey Iván és Mizser Pál festőművészek és László Lilla rajztanárnő segítő keze nyomán alakult ki festészetem. Több évekig dolgoztam, nem szóltak bele a munkámba, pedig tudtak volna szólni, mert azért jártak főiskolára, hogy ők tudtak volna nekem segíteni, hogy merre is menjek vagy mi az, ami nem jó benne, de azt mondta Remsei Iván, hogy nem akar engemet elrontani. Ők láttak bennem valami ősi tehetséget, hát aztán nem tudtam én azt fölfogni, hogy mi az az őstehetség. Mindenkinek a munkájába bele-belerajzolt vagy belenyúlt vagy megfogalmazta, hogy miért nem jó. Hát nálam is talált persze a színekbe egy kis hibát vagy nagyobbat, akkor azt megmagyarázta, hogy miért nem jó vagy miért tettem hozzá ezt a színt, mi jó hozzá, megbeszéltük. De hogy én milyen témát fessek vagy hogy hogy rajzoljam, azokat nem erőltette. Azt mondta, majd lassan fiam kialakul a te stílusod, csak sokat kell dolgozni. Hát így is volt, és akkor már lassan kialakult a stílusom és akkor a Képzőművészeti Gimnáziumba jelentkeztem, javasoltak a tanárok is, mert szerettem volna festő lenni. Aztán mondták, hogy a kézügyességem megvan, de sajnos az iskoláim nincsenek meg, mert kisegítő iskolába jártam, ezért nem vettek föl. Beszédhibás voltam, még most is észre lehet venni, hogy beszédhibás vagyok és akkor a többi testvéreim is mind kisegítő iskolába jártak.